Milyen az élet egy öntudatára ébredt kisgyerekkel? Van e megoldás?

Nagyszerű dolog, mikor a féltve őrzött, kis babusgatott egyetlen gyönyörűségünk megtalálja magán az akarat gombot, és a nap 24 órájában benyomva tartja. Oh milyen ügyes, határozott nagylány- gondolhatnánk…. ha…. nem éreznénk úgy egész nap,  mintha üvegcserepeken járkálnánk attól félve, , hogy mikor talál ki valami olyat, amire nemet kell mondanunk…. amitől indul az ok nélküli hiszti: az ökölbe szorított kéz, a vicsorítva ordítás, a megfeszített testtel, kifulladásig az őrjöngés. Játszmázás ez a javából: „féltett kincsünk” akar valamit, mi nem engedjük, vagy mi akarunk valamit (például egy egyszerű fogmosást), és a „drága” ordít.

Óh, csak a 2 éves hiszti-dackorszak… mondjuk mindig, na de attól még kellene kezdeni vele valamit.

Hiszti, dackorszak, akarat, nyafogás

Van ugye a nyafogás, amit elég nehéz elviselni, hiszen az elégedetlenség konkrét okát nem is tudjuk;  és van a még „szörnyűbb” hangoskodás, a dühből fakadó hiszti, ami abból ered, ha valami nem úgy történik, ahogy gyermekünk szeretné. Sokszor ő maga sem tudja, miért is hisztizik, csak annyit érez, hogy valami nem stimmel, s mivel beszélni még nem tud, így marad a nyafogás.

A kérdés csak az, hogy mit rontottunk el, hogy ezt érdemeljük. A válasz, hogy semmit. A baba az öntudatára ébredt, - ez a természetes agyi folyamat- ,viszont az eszköztára még elég hiányos. Nem tudja elmondani, hogy fáradt, hogy túl sok inger érte, és azt sem, ha idegesíti valami (pl: hogy az anyja telefonál és nem vele foglalkozik). A legtöbbször egyszerűen csak fel akarja magára hívni a figyelmet, és ezzel el is éri.

Az igazi hiszti kétéves kor körül jelentkezik…. és sokszor elég sokáig eltart. Ez részben vérmérséklet, részben pedig a hisztire adott szülői válasz kérdése….de számításba kell vennünk azt is, hogy ez egyszerűen a dackorszak velejárója. A hiszti oka legtöbbször az, hogy nem az történik, amit a gyerek akar, ebben az esetben indul a végeláthatatlan játszmázás szülő és gyerek között. Hajtépés, rángatózás, üvöltözés, harapás, csípés, rúgás... A kicsik eszköztára elég nagy ahhoz, hogy minket a legkülönbözőbb pillanatokban hozzanak kellemetlen helyzetbe. A jó hír az, hogy egy idő után a megfelelő szellemi érésnek köszönhetően képesek lesznek egy bizonyos szintig felülemelkedni a saját dühükön. A nyafival ellentétben, ami sokszor magától elmúlik, a hisztinél kulcsfontosságú a mi reakciónk.

Hagyd ott, vagy tereld el?

A hiszti kezelésére vannak jól bevált módszerek. Elképesztő találmány a láthatatlan gyerek: ez annyit tesz, hogy a kicsiben a hiszti kezdetekor tudatosítjuk, hogy ha így viselkedik, egyszerűen nem látjuk őt, és odébb megyünk. Persze ettől a hisztirohamok még nem fognak megszűnni, de a gyerekek végtelenül okosak, ezért hamar megtanulják, hogy a dühkitörésekkel nem érnek el semmi. Ezért különösen fontos, hogy következetesek legyünk. Ne alkudozzunk, ne engedjünk a zsarolásnak. Egy kétéves gyerekkel még nem lehet megbeszélni, hogy hétfőn lehet valamit, kedden pedig nem. Vagy engedjük meg mindig, vagy nem, de az álláspontunkon ne változtassunk. Ugyanilyen fontos, hogy a szülők azonos véleményen legyenek, az apuka ne legyen engedékenyebb, csak azért, mert később ér haza és kevesebbet látja a gyerekét. Ugyanez igaz a nagyszülőkre, ha valamit nem szabad otthon, az vonatkozzon a nagyszülőkre is.

(A kétévesnél kisebb babák hisztijét nem lehet így megoldani, a szeparációs szorongás közepén marad az elterelés és a megnyugtatás. A megnyugtatás persze nem azt jelenti, hogy minden nyafogásra felvesszük vagy ringatjuk. Beülhet az ölünkbe, birkózhat velünk, játszhat a hajunkkal, bármi szóba jöhet, amitől biztonságban érzi magát, de az állandó felkapkodás hosszú távon nem jó. A legjobb módszer ebben a korban az elterelés, persze csak miután meggyőződtünk róla, hogy nem éhes, nincs bekakilva, vagy nem álmos. Énekeljünk neki, adjunk a kezébe valami nagyon izgalmasat, például kulcscsomót. Fontos tudni, hogy a szabályokat ilyen idős korban fektetjük le, ha a kicsi azt szokja meg, hogy anya egy kis nyafitól abbahagyja a telefonálást vagy a teregetést, akkor hároméves korában is ez lesz neki a természetes. A jó megoldás, hogy tereljük el a figyelmét, és folytassuk, amit elkezdtünk.

Napirend és következetesség

A következetességről már többször is beszéltünk, viszont nem lehet elégszer hangsúlyozni a fontosságát: fontos, hogy jól látható és mindenkorra érvényes szabályokat tartsunk be. (felnőttkorban is nehezen toleráljuk pl ha a főnökünk egyik nap így, másik nap pedig amúgy viselkedik).

A következetesség mellett másik fontos kérdés a napirend bevezetése, ha a gyerek tudja, hogyan épül fel a napja, a cselekmények milyen sorrendben történnek, akkor nehezebb lesz kibillenteni. Egy felborult napirend az egyik leggyakoribb nyafi- vagy hisztiforrás. Az igény szerinti szoptatás korában a napirend kérdése valahogy másodlagos lett, pedig egy-két fix időponthoz kötött napi rutin, fürdés vagy délutáni séta nem korlátok közé szorítja a kicsiket, hanem biztonságérzetet ad. Gondoljunk csak arra, hogy mi milyen pipák tudunk lenni, ha valamilyen váratlan esemény felborítja a napunkat... Hajrá bölcsi!